Önkormányzati iktató szoftver

Önkormányzati iktató szoftver

Önkormányzati iktató szoftver

A közfeladatot ellátó szervek, így az önkormányzatok ügyiratkezelését is jogszabályok írják elő. Tulajdonképpen mindegy, hogy egy 1-2 felhasználós polgármesteri hivatalról vagy egy nagyobb város önkormányzatáról beszélünk, a jogszabályi hátteret tekintve ugyanazok az elvárások érvényesülnek iratkezelés területén. A gyakorlatban viszont eltérő iratkezelési megoldások jellemzőek, melyre a DMSONE is igényre szabott iktató szoftvereket kínál felhasználószámtól és dokumentumszámtól függően.

A központilag meghatározott irattári tételeknek és a hatósági ügyintézés által adott kereteknek köszönhetően az iktató szoftver egyik fontos feladata a Hatósági Statisztika folyamatos vezetése. A Hatósági Statisztika megköveteli mind az iktatott ügyiratok számának, mint pedig az önkormányzatok önkormányzati, illetve államigazgatási hatósági ügyekben hozott döntéseinek összefoglalóját. Fontos azt is megjegyezni, hogy egy nagyobb önkormányzatnál az ügyek száma vetekszik egy központi közigazgatási intézményével, így az iratok/ügyiratok elektronikus nyilvántartása kiemelkedő szerepet tölt be.

Nemcsak a vállalati szektorban, de a közigazgatásban is használnak alkalmazásokat a szakmai feladatok ellátásának érdekében. A különféle rendszereknek kommunikálniuk kell egymással, így az integráció - önkormányzati szoftverek közötti kommunikáció megvalósítása - kiemelt szerepet kap. Tapasztalataink szerint az iktató szoftvernek leggyakrabban az önkormányzatok pénzügyi rendszerével, az ÉTDR-rel, vagy az Önkadó-val kell kapcsolatot teremteni, mely integrációkat a DMSONE szoftverei gond nélkül kezelik.

Jó ügyiratkezelés nélkül nincs hatékony munkavégzés! A DMSONE iktató szoftvere Önnek is segít szabályozott mederbe terelni intézménye iratkezelését. Vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal!